Meglepő gólkirályok az FTC történelméből

Az egykori ferencvárosi házigólkirályok között néztünk körül és összegyűjtöttünk pár olyan nevet, akik meglepő módon egy ilyen nagymúltú klubban tudták a legtöbb gólt szerezni.
Meglepő gólkirályok a Fradiból

Szabics Imre mindössze egy idényt húzott le a magyar bajnokságban, ezen kívül pedig csak külföldön futballozott. 1998/99-es szezonban mutatkozott be a felnőttek között, méghozzá a Ferencváros csapatában, 1998-ban a szezon indulásakor ráadásul mindössze még csak 17 éves volt. Ettől függetlenül Szabics egyértelműen alapembere volt a Fradinak és nem csak hogy alapember volt, hanem ő lett a házi gólkirály is 12 góllal, ami nagyon komoly teljesítmény egy ilyen fiatal labdarúgótól. A 36-szoros magyar válogatott támadó 24 mérkőzésen lépett pályára és év végén egy ezüstérmet akaszthatott a nyakába. Egy ilyen szezon után nem meglepő, hogy a következő idényt a Sturm Graz csapatában kezdte már meg 18 évesen.

Horváth Péterre biztosan jó szívvel emlékeznek vissza a Fradi szurkolók, hiszen a zöld-fehéreknél nagyon jó teljesítményre volt képes, ami azért nagyon meglepő, mert előtte is és utána is alig volt képes betalálni a kapuba. Horváth az Újpestben mutatkozhatott be az NB 1-be, ahol 3 év alatt 37 meccsen mindössze 4 gólt lőtt. 1996-ban Vácra került, ahol szintén 3 évet húzott le, itt 91 meccsen 26-szor talált a kapuba, ami szintén nem mondható klasszis teljesítménynek. Mégis felfigyelt rá az FTC és milyen jól tette, a Fradiban is 3 évet futballozott itt viszont teljesen rendben voltak a számai, 77 mérkőzésen 44-szer is a kapuba talált. A legelső idénye sikerült a legjobban, ekkor 19 gólig jutott az NB 1-ben, amivel a második lett a góllövőlistán Tököli Attila mögött. Ráadásul a harmadik helyen is egy FTC játékos végzett, Tóth Mihály 18-szor talált a kapuba az 1999/2000-es szezonban. Horváth egyébként a következő idényben is jól teljesített, akkor 16 gólig jutott. Végül 2002-ben hagyta ott a Fradit, ezután pedig már sosem szerzett 5 gólnál többet egy NB 1-es szezonban.

A 2011/12-es idény a valaha volt egyik legrosszabb szezonja volt a Fradinak, míg előtte a 3. helyre futott be a csapat, André Schembri vezérletével, aki 16 gólt lőtt, a következő szezonban csak 11.-ek lettek. Prukner László nyáron távozott a csapattól és Détári Lajos vette át a helyét, aki nagyon komoly mélységbe repítette a klubot. A Fradi mindössze 31 gólt lőtt a bajnokságban, a házi gólkirály pedig Pölöskey Péter lett 5 góllal, ami mindent elmond az akkori keretől.

Kapcsolódó cikkek

Válogatott focisták Újpesten

Az Újpest válogatott focistái

Az újpestieknél rengeteg külföldi labdarúgó megfordult már a csapat történelme során, köztük pedig akadtak olyanok, akik a válogatottban is szerepet kaptak.

Meglepő gólkirályok a Fradiból

Meglepő gólkirályok az FTC történelméből

Az egykori ferencvárosi házigólkirályok között néztünk körül és összegyűjtöttünk pár olyan nevet, akik meglepő módon egy ilyen nagymúltú klubban tudták a legtöbb gólt szerezni.